-
Virágos Székesfehérvár 2024.
Több mint négyezren pályáztak sikeresen és vesznek részt a Virágos Székesfehérvárért programban. Idén is négy kategóriában indulhattak a fehérváriak, akik a virágcsomagok mellett esővízgyűjtőre, valamint komposztálóra is benyújthatták igényüket. A családi házak kertjeiben használt eszközöket követően, csütörtökön megkezdődött a virágcsomagok kiosztása az Oázis Kertészetben.
2024.05.16. -
Görög táncház szombaton
Görög táncházat rendeznek május 18-án, szombaton 15.00 órai kezdettel a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A programon a Sirtaki Tánccsoport oktatja a lépéseket, és fontos információ, hogy nem szükséges párban érkezni.
2024.05.16. -
A fehérvári fürdők titkai
Fürdőtől fürdőig címmel szervez újabb városismereti sétát Székesfehérvár Belvárosában a Tourinform Iroda. A május 18-án, szombaton 10 órakor induló programra előzetes regisztráció szükséges.
2024.05.16. -
50 év a Tóvárosban
90. születésnapját ünnepelte május 15-én, szerdán Sipos Imréné. A több mint 50 éve a Tóvárosban élő Margit nénit Mészáros Attila alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője köszöntötte a jeles alkalomból, majd barátai is felköszöntötték, akik 1972-ben vele együtt költöztek a házba.
2024.05.16.
A Tolnai utcai könyvtárban mutatják be a Fehérvári beszélgetések legújabb kötetét
A Vörösmarty Mihály Könyvtár Tolnai utcai Tagkönyvtárában mutatják be a Fehérvári beszélgetések című sorozat legújabb, ötödik kötetét. Az esemény 2024. január 15-én, hétfőn 17.00 órakor kezdődik.
2024.01.14. 19:05 |
A Vakler Lajos Penna Regia-díjas, Prima-különdíjas újságíró alkotta, nagysikerű dokumentumsorozat legújabb részében Székesfehérvár életében fontos szerepet betöltő, „közösségtapasztó” emberekről olvashatunk. Orvosok, zenészek, színészek, művészeti háttéremberek jelennek meg a kötetben, de van köztük rendőr, történész és természetvédelmi szakember is.
A könyvet a Tolnai utcai Tagkönyvtárba ellátogató olvasók is megismerhetik. A hétfői programra ingyenes a belépés, szeretettel várnak minden érdeklődőt!