A Székesfehérvár Jövőjéért Egyesület is támogatja a város EKF-pályázatát

Csütörtöki ülésén a Székesfehérvár Jövőjéért Egyesület is kinyilvánította, hogy támogatja azt, hogy a város pályázzon az Európa Kulturális Fővárosa címre. Az ülésen dr. Cser-Palkovics András polgármester foglalta össze a pályázat feltételeinek lényegét, majd a tagok szavazással álltak az ügy mellé. A rendezvényen a házigazda Barta György mutatta be a cégcsoportjának eredményeit a résztvevőknek.
2017.06.30. 07:51 |
A Székesfehérvár Jövőjéért Egyesület is támogatja a város EKF-pályázatát
Mit jelentene Székesfehérvárnak az Európai Kulturális Fővárosa pályázaton elindulni címmel tartott előadást a város polgármestere, ugyanis 2023-ban Magyarország és az Egyesült Királyság egy-egy városa nyerheti el a címet. A magyar városok közül többek között Debrecen, Győr, Eger és Tokaj már jelezték indulási szándékukat. Hogy Székesfehérvár pályázzon-e a rangos nemzetközi cím elnyerésére, erre május végén széleskörű véleménykérő kezdeményezés indult a fehérváriak körében, valamint az Önkormányzat megkereste a kulturális intézmények vezetőit és több civil szervezetet. Párhuzamosan elindult a pályázat előkészítése, amin egy szakmai bizottság dolgozik. A lakosság visszajelzéseiből jelen pillanatban az derül ki, mondta el a polgármester, hogy tíz emberből nyolcan állnak a jelentkezés mellett.
Székesfehérvár a pályázatot a város több mint ezeréves történelmére, tradícióira, valamint gazdasági erejére alapozná, amihez elengedhetetlen volna például a sport és a kultúra területeinek a fejlesztése is. Az előírt fenntarthatósági hátteret a város biztosítottnak véli: saját forrásokból megvalósíthatónak látja a pályázatban vállaltakat, amennyiben a helyi gazdaság által megtermelt jövedelem a városban maradhat. A stabil munkahelyek kérdésében is fontos tényező a kedvező életkörülmények biztosítása, és a város számos olyan ehhez kapcsolódó beruházást tervez, amelyek a pályázatot is támogatnák, szolgálnák egyben – az EKF nem cél, hanem eszköz ahhoz, hogy ezeknek a megvalósulása rövidebb idő alatt létrejöhessen, fogalmazott a polgármester. Az Aranybulla 2022-es és Szent István halálának 2038-as, ezredik évfordulója is hátteréül szolgálhat a pályázati programoknak. A döntést a város az augusztus 20-i ünnepkör idejére tervezi, hogy december 20-ig benyújtsa-e a pályázatot.

A tagok hozzászólásaikkal érintették többek között a más településekkel való összefogást, a térségi kapcsolatok lehetőségét, a testvérvárosok adta európai dimenziókat, a város kiváló elhelyezkedési adottságait és a közlekedés fejlesztésének fontosságát. A véleménycserét követően a város gazdasági, vállalkozói, oktatási és közművelődési szféráját is képviselő egyesület kinyilvánította, hogy csatlakozik az Európa Kulturális Fővárosa pályázatot támogató szervezetekhez.

Az ülés vendéglátó házigazdája, Barta György, a Suzuki Barta tulajdonosa beszámolt a cégcsoport eredményeiről. Az 1990-es indulástól a 2004-es székesfehérvári szalonavatáson keresztül a gazdasági válság, majd a válság időszaka utáni éveket is érintette. A 2016-os 1200 darab eladott autó után 2017-ben már 1450 darabot szeretnének eladni. A tulajdonos összefoglalta az Avis Autókölcsönző, a Schwechat Wien AB-AUTO GMBH és az Opel Barta Szalon eredményeit is is.