-
Apját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének próbaideje alatt bántalmazta apját.
2024.05.15. -
Rendőrkézen a dílerek
Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.
2024.05.10. -
Édesanyját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többször súlyosan bántalmazta az anyját.
2024.05.09. -
Közlekedik a család
Idén is megrendezi az Országos Balesetmegelőzési Bizottság a "Közlekedik a család" elnevezésű vetélkedőt. A többfordulós megmérettetésre olyan családok jelentkezését várják, ahol a szülők hat és tizenhét éves kor közötti gyermeket nevelnek és legalább egy "B" kategóriás jogosítvánnyal rendelkeznek. A fődíj egy új személyautó.
2024.05.02.
A rendőrség és az ÁNTSZ is nyomoz a halálra éheztetett kisfiú ügyében
Szerda este egy másfél éves gyerek meghalt Agárdon, mert szülei hónapokon keresztül alig adtak neki enni. A vasárnap kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét. A Fejér megyei tiszti főorvos szakfelügyeleti vizsgálatot indított a halálra éheztetett agárdi kisfiú ügyében, a rendőrség is nyomoz az ügyben.
2013.04.18. 18:20 |
Szerda este egy másfél éves gyerek meghalt Agárdon, mert szülei hónapokon keresztül alig adtak neki enni. A vasárnap kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét. A Fejér megyei tiszti főorvos szakfelügyeleti vizsgálatot indított a halálra éheztetett agárdi kisfiú ügyében, a rendőrség is nyomoz az ügyben.
A vasárnap az agárdi hához kiérkező mentők már nem tudták megmenteni a kisgyerek életét. Az első orvos szakértői vélemény szerint a másfél éves kisfiú krónikus alultápláltságban szenvedett, és gyakorlatilag éhen halt. Fél évesen még hat kiló volt, halálakor már csak négy és fél. Állítólag a vállalkozóként dolgozó, jó körülmények között élő szülők orvost és védőnőt nem engedtek be a házba, a szociális ellátást visszautasították. Vannak olyan híresztelések is, hogy a szülők nem azért nem adtak enni a gyereknek mert nem volt pénzük, hanem azért, mert - mint a szomszédok mondták - abban hittek, hogy elég, ha fénnyel táplálják.
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat csütörtökön azt közölte: a megyei tiszti főorvos megvizsgálja, hogy a területi védőnő - mint alapellátást végző egészségügyi szolgáltató - a jogszabályban és szakmai szabályokban megfogalmazott kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tett-e. Az eredmény a jövő héten várható. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya nyomozást indított az ügyben. Németh-Kész Mónika szóvivő elmondása szerint büntetőeljárás keretében vizsgálják a haláleset körülményeit.