-
40+ jubileumi műsor
A Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium volt és jelenlegi Népzene tanszakos növendékei, tanárai 40+ jubileumi műsorral és táncházzal várják az érdeklődőket, családtagokat, barátokat, rokonokat, az iskola minden növendékét és tanárát a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házba 2024. május 16-án, csütörtökön 17 órára.
2024.05.16. -
Fehérvár épületei
Közel száz alkotás érkezett be a WERT Értékmentők Egyesület által első alkalommal meghirdetett amatőr fotópályázatra. A Fehérvár épületei témakörben született képeket amatőr és profi fotósok készítették, majd a négytagú zsűri döntését követően a legjobb 30 pályaműből nyílt meg szerdán délután a Vörösmarty Színházban a kiállítás.
2024.05.15. -
Nyitott műtermek
Nyitott műtermek program indult a Felsővárosi Alkotóházban. A kezdeményezés keretében az érdeklődők megtekinthetik a Székesfehérvári Művészek Társaságának 4 művészének alkotófolyamatait.
2024.05.15. -
A bűn nyomában
Újabb érdekes előadásnak adott otthont az Európa Klub. Magony Imre a kiegyezés kori Székesfehérvár bűnügyi krónikáját tárta az olvasók elé.
2024.05.15.
A régészet sötét oldalát ismerhetjük meg május 24-én a múzeumban
Május 24-én pénteken 18 órától a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében az érdeklődők megismerhetik a régészet "sötét oldalát". A régészet napján szó lesz Fejér megyei őskorkutatás egyik fénypontjáról, a fehérvárcsurgói halomsírok feltárásáról és a múzeumbarát fémkeresőkről is.
2019.05.17. 07:46 |
A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a regeszet@szikm.hu és a 06-70-503-2483 telefonszámon lehet.