-
Fehérvár épületei
Közel száz alkotás érkezett be a WERT Értékmentők Egyesület által első alkalommal meghirdetett amatőr fotópályázatra. A Fehérvár épületei témakörben született képeket amatőr és profi fotósok készítették, majd a négytagú zsűri döntését követően a legjobb 30 pályaműből nyílt meg szerdán délután a Vörösmarty Színházban a kiállítás.
2024.05.15. -
Kortárs Fesztivál 2024.
Zene, tánc és irodalom, kiállítások, workshopok, és persze a Jam-Bory-Vár színes programja – változatos, tartalmas programkínálat várja a 23. Kortárs Művészeti Fesztivál (KMF) vendégeit május 17. és 19. között a Csónakázó-tó partján és a belvárosban, a Bartók Béla téren, egy héttel később pedig a Bory-várban.
2024.05.15. -
Nyitott műtermek
Nyitott műtermek program indult a Felsővárosi Alkotóházban. A kezdeményezés keretében az érdeklődők megtekinthetik a Székesfehérvári Művészek Társaságának 4 művészének alkotófolyamatait.
2024.05.15. -
A bűn nyomában
Újabb érdekes előadásnak adott otthont az Európa Klub. Magony Imre a kiegyezés kori Székesfehérvár bűnügyi krónikáját tárta az olvasók elé.
2024.05.15.
A Nemzeti Színházban mutatták be a Perelj, Uram! című darabot
Nemzeti ünnepünk előestéjén a budapesti Nemzeti Színházban vendégjáték keretében mutatta be a Vörösmarty Színház Sobor Antal - Román Károly Perelj, Uram! című előadását. Különleges este volt a társulat és a közönség számára is összekapcsolódni ez által az igaz történet által, és emlékezni történelmi múltunkra.
2019.03.15. 13:33 |
A közönség soraiban a történetben szereplő mártír halált halt Szikszai János csákberényi református lelkész és Manszbarth Antal csákberényi plébános leszármazottai is helyet foglaltak, valamint az előadást megtisztelte jelenlétével Dr. Cser - Palkovics András Székesfehérvár polgármestere és Dr Vécsei László Csákberény polgármestere is. Az előadást követő fogadáson lehetőség volt a társulattal való találkozásra is.
Perelj uram a Nemzeti Színházban