-
Madárkert avató a Gyöngyvirág Óvodában
Énekszóval, verssel és egy rajzpályázat díjátadójával ünnepélyes keretek között avatták fel a Gyöngyvirág Óvoda Madárkertjét. Az Örökös Zöld Óvoda és Madárbarát Óvoda címmel rendelkező intézmény egy sikeres pályázatnak köszönhetően két udvaron valósíthatott meg interaktív játszóteret. Az E-ON Hungária Csoport által tavaly először meghirdetett A Föld bajnokai pályázaton közel 1,9 millió forintot nyert a fehérvári intézmény a Madárkert megvalósítására.
2024.05.10. -
Megnyílt a fecskehotel
Elkészült Székesfehérvár első fecskehotelje a Tóparti Gimnázium felújításához kapcsolódóan. Az épületen lévő fecskefészkeket a felújítás miatt hatósági engedéllyel el kellett távolítani, ezek pótlásaként nyílt most meg egy különleges „hotel” a Csónakázó-tó partján, ahol nagy számban élnek a fecske kolóniák. A helyszín ideális számukra, hiszen a közvetlen közelben van a táplálék és a sarazó terület is.
2024.05.10. -
Kutyaséta a HEROSZ Állatotthonban
Ismét szervez csoportos kutyasétát a HEROSZ Fehérvári Állatotthona. Az állatbarátok május 11-én, szombaton kapcsolódhatnak be a közösségi programba, a gyülekező 10.50 órakor lesz a Takarodó úti bejáratnál.
2024.05.10. -
Programok a KEMPP-ben
Izgalmas programokkal várják az érdeklődőket a május 11-i Emlékhelyek Napján a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhelyen. Katonazene-történeti kiállítás, zenetörténeti beszélgetés, családi vetélkedő, szabadtéri tárlatvezetések és hagyományőrző bemutatók is szerepelnek az egész napos programban.
2024.05.10.
A nem létező rejtély - Hahner Péter történész előadása Székesfehérváron
A történészt és a népes hallgatóságot Östör Annamária a fehérvári MCC kirendeltség vezetője köszöntötte. Mint mondta nagyon érdekes a téma és megtiszteltetés, hogy Hahner Péter Fehérváron tart érdekes, megannyi illusztrációval kiegészített előadást.
1963. november 22-én Dallasban lett merénylet áldozata az Egyesült Államok elnöke, John Fitzgerald Kennedy. Ő volt a negyedik amerikai elnök, aki merénylet áldozata lett. Mindhárom elődjével magányos gyilkosok végeztek. A Kennedy-gyilkosságról készült jelentést azonban 75 évre titkosították, ami már a gyilkosság napján táplálta a szárnyra kapó összeesküvés-elméleteket.
Ez volt a világ legjobban kivizsgált eseménye, ennek ellenére az emberek jelentős része ma sem hisz teljes mértékben a nyomozás eredményének.
Hahner Péter történész „A nem létező rejtély – Tizenöt kérdés és válasz a Kennedy-gyilkosságról” című könyvét alapul véve mesélt a Kennedy-gyilkosság kapcsán felmerült összeesküvés elméletekről, megismertette a hallgatóságot a gyilkos életével, nézeteivel, hallhattunk érdekességeket a tanúk beszámolóiról, továbbá arról, hogy mennyire volt megbízható és sikeres a Warren-bizottság vizsgálata és az őket követő vizsgálódások sora. Arról is beszélt előadásában, hogy mi igaz Oliver Stone JFK című filmjéből.
Hahner Péter elmondta, hogy tíz éve írta meg a könyvet, ami akkoriban „nem volt túl nagy siker”. Előadásában a gyilkosság és az azt követő napok eseményeit sorra felelevenítette és beszélt azokról a részletes vizsgálatokról is, amik a merénylet után következtek. Mint kiemelte „az lenne a furcsa, ha a 26 kötetes jelentésben nem lennének ellentmondások.”
Nagyon gyorsan virágzó iparággá duzzad a Kennedy gyilkosság ügye. Szó volt az előadáson a különböző összeesküvés elméletekről is. Amatőr történészek megannyi vizsgálatot folytattak és tucatnyi könyv jelent meg a merényletről. Hahner Péter érdekességként elmondta, hogy volt olyan is, aki 214 gyanúsítottat gyűjtött össze, de ennek komolyságát jól jelzi, hogy a gyilkosság idejében már évek óta halott Nagy Imre neve is szerepel az általa vélt gyanúsítottak listáján a texasi olajmágnások mellett. Mint mondta a zárolt dokumentumok között valószínűleg már semmit sem fogunk találni...