-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
A megszokottnál nagyobb forgalom van, készlethiány nincs
LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ A KORONAVÍRUSSAL KAPCSOLATBAN
A polcok feltöltése okozza a legnagyobb kihívást az áruházaknak, mindenhol igyekeznek erőforrásaikat átcsoportosítva erről is folyamatosan gondoskodni.
„Az elmúlt napokban sok hír szólt arról, hogy nagy forgalom alakult ki az élelmiszerüzletekben. Szeretnék tájékoztatást kérni arról, hogy ez vagy bármilyen egyéb körülmény okozott-e, okoz-e bármilyen ellátási zavart, különösen az élelmiszerek és a tartós élelmiszerek tekintetében?” – ezzel a kérdéssel fordult pénteken a nagyobb üzletláncok fehérvári áruházainak vezetőihez dr. Cser-Palkovics András.
Több helyről már a válasz is megérkezett kora délutánig a polgármesterhez. Ezek mindegyike arról számol be, hogy készlethiány vagy fennakadás az áruszállításban nincs, ami a városvezető szerint megnyugtató. A több áruházláncot tömörítő Országos Kereskedelmi Szövetség is azt erősítette meg, hogy „néhány esetben előfordulhat, hogy egy-egy rövidebb időszakban, egy-egy áruházban bizonyos tartós élelmiszer termékkörök kitöltési üteme nem tudja lekövetni a megnövekedett keresletet. Az áruházak az ilyen eseteket, csakúgy, mint a historikusan kiemelkedő forgalmú időszakokban, megfelelő módon tudják áruházi szinten kezelni.”