-
Nyugdíjasok segítettek
Ismét a Székesfehérvári Nosztalgia Klub Egyesület tagjai szépítették meg a Nyitra ABC környékét. Több órán át dolgoztak, így a bolt melletti zöldfelületek látványosan gondozottabbak, tisztábbak lettek. A szépkorúak munkáját az akciót kezdeményező önkormányzati képviselő, Östör Annamária méltatta a helyszínen.
2024.05.22. -
Ingyenes vizsgálatok
Az idei esztendőben Székesfehérváron tartja országos kongresszusát a Magyar Sporttudományi Társaság. A rendezvényhez kapcsolódóan Székesfehérvárra érkezik az országot járó szűrőkamion is, amelyben számos vizsgálat és mérés elvégeztethető. A férőhelyek száma korlátozott, ezekre május 23-án, csütörtökön lehet regisztrálni!
2024.05.22. -
Napközis tábor a KEMPP-ben
Idén nyáron is megszervezi nyári napközis táborát általános iskolások számára a pákozdi Katonai Emlékpark – Nemzeti Emlékhely. Mind a négy turnus júliusban indul, jelentkezni legkésőbb a turnusok kezdése előtt 10 nappal lehet.
2024.05.22. -
Barátság és Fehérvár
Üzletei partnerek, kivitelezők, szomszédok és barátok jelenlétében nyitották meg az Aranyfésű Vegán Szalont kedden. Az öreghegyi városrész új vállalkozásának megnyitóján részt vett dr. Cser-Palkovics András polgármester és Östör Annamária önkormányzati képviselő is. Nem mindennapi történet az, hogy ma Fehérváron nyílhatott meg ez az új egészség- és szépségszalon.
2024.05.21.
A kórháznál, a Novotel Hotelben és a Fehér Palotában is lesz véradás augusztusban
Folytatódnak a szervezett véradások ebben a hónapban is Székesfehérváron. A Területi Vérellátón kívül augusztus 16-án a Novotel Hotelben, majd augusztus 18-án a Fehér Palota Üzletközpontban lesznek segítő akciók.
2023.08.11. 06:49 |
A folyamatos, rendszerszerű véradások szervezése nyáron kiemelten fontos, hogy biztosítani tudják Magyarországon a folyamatos vérellátást. Ehhez naponta mintegy 1.400-1.800 véradásra van szükség.
Székesfehérváron, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Területi Vérellátójában hétfőtől csütörtökig 8.00 és 15.00 óra között, míg péntekenként 8.00 és 14.00 óra között várják a donorokat.
Augusztus 16-án, szerdán 14.00 és 17.00 óra között a Novotel Hotelben, majd augusztus 18-án, pénteken 13.00 és 17.00 óra között a Fehér Palota Üzletközpontban lesz szervezett véradó akció.