-
Rendőrkézen a tolvaj
Közel egymillió forint összértékű kerékpárt és rollert lopott egy székesfehérvári férfi Püspökkertvárosban. A feltételezett elkövetőt a rendőrök napokon belül elfogták.
2024.05.24. -
Börtönben a rablók
A Székesfehérvári Járási Ügyészség vádirata alapján a Székesfehérvári Járásbíróság elítélte azt a két fiatalt, akik tavaly januárban a székesfehérvári vasútállomáson raboltak ki egy idős férfit.
2024.05.23. -
Nyitott szertárkapuk
2024-ben is folytatódik a tűzoltóság gyereknapi programja: a hónap utolsó vasárnapján, május 26-án Nyitott szertárkapukkal várják a családokat. A látogatókat délelőtt tíz és délután négy óra között fogadják a laktanyák, így a székesfehérvári is.
2024.05.21. -
Apját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének próbaideje alatt bántalmazta apját.
2024.05.15.
A kamion fülkéje is leszakadt az éjszakai balesetben
Műanyag nyílászárókat szállító nyerges vontató és egy rakomány nélküli hűtőkamion ütközött éjszaka az M7-es autópályán, a velencei pihenőhely közelében. A hűtőkamion vezetőfülkéje leszakadt, a sofőrt a mentők kórházba szállították.
2020.04.29. 09:07 |
A jármű üzemanyagtartályából gázolaj folyt a burkolatra, amelyet a székesfehérvári hivatásos tűzoltók felitattak, és a további szivárgást megszüntették.