A húrok királynője - beszélgetés Muck Évával

Bárcsak minden álom úgy teljesült volna, mint a dzsesszrajongóké, hiszen együtt, egy estén a Szabadművelődés Házában hallgathatták meg Muck Ferenc remek formációját, a Groupensaxot, ráadásul ott volt velük a Muck Éva Trió is, élén a húrok királynőjével.
2017.11.23. 08:05 |
A húrok királynője - beszélgetés Muck Évával

Miként kezdi pályafutását egy basszusgitáros, ha lány, és egy kiváló zenészcsalád sarja?

A szüleink már kiskorunkban megszerettették velünk a zenét. Mi hárman, ikertestvéreimmel nagyon korán elkezdtünk zongorázni, aztán kamaszkorunkban választottunk egy második hangszert – nekem ez a basszusgitár lett. Ez eleinte inkább lázadás volt: tizennégy éves fejjel nem is gondoltam annyira komolyan, viszont apukám ragaszkodott ahhoz, hogy Szappanos Gyurinál kezdjek el tanulni, aki nagyon nagy hatással volt rám. Neki köszönhetem, hogy ennyire megszerettem a hangszert.

A gitárjáték alfája és omegája a stílus.

Apukám funkyfüggő, és én is örököltem ezt. Az én világom a funky és a hip-hop, ezeket kezdtem el tanulni, mert tetszettek. Ezekben tudtam fejlődni, de elsősorban zenei ízlés kérdése volt.

Volt olyan időszak, amikor furcsán néztek rád, mondván, mit keres egy lánynál a basszusgitár?

Ez a mai napig így van. Sokan azt gondolják, hogy ez egy férfias hangszer a nagysága miatt, de ennek a hangszernek nincsenek fizikai feltételei, kis kézzel is lehet basszusgitározni.

Hírlik, hogy rendkívül öntudatos vagy. Egy vezető személyiség hogyan építi fel karrierjét, és ezt milyen dalokkal teszi?

Két éve kezdtem el dalokat írni, amikor megnyertem a Queen of Strings versenyt. Ez olyan hatalmas elismerés volt számomra, hogy szerettem volna még többet kiadni magamból, mert addig nem foglalkoztam zeneszerzéssel. Befejeztem a Cseh Tamás Hangfoglaló programot, sikerült támogatást nyernem, ennek keretein belül készült el az első saját lemezem.

Szóba került a Húrok királynője díj – ez a világ legjobb női basszusgitárosának elismerése neves szakmai grémium, három világsztár döntése alapján.

Nagyon hízelgő visszajelzés, ugyanakkor harcolok a világ legjobbja cím ellen, mert a művészetben olyan, hogy a legjobb, nincs. Ez nem olimpia, nem egy egzakt megmérettetés. A zene vagy bármelyik művészet behatárolhatatlan. Úgy fogom fel, hogy egy nagy nemzetközi versenyt megnyertem. Jennifer Button, Mick West döntött úgy, hogy az enyém volt basszusgitár kategóriában a legjobb produkció egy adott évben. Ez számomra nem azt jelenti, hogy kész vagyok, mert szupersztárok azt mondták. Sokkal inkább arra sarkall, hogy még többet gyakoroljak, mert mindig van hova fejlődni.

Megérkeztünk az új lemezhez: a Bassology az első önálló albumod.

Mivel ez egy bemutatkozó anyag, szerettem volna, ha minél több oldalamat, minél több stílust bemutathatok. A Born free inkább egy hip-hop dal, de ami a legközelebb áll hozzám, az a Hypnose: azt érzem a legihletettebbnek, mivel egy minimalista basszusgitáros technikát mutatok be. Ezeken kívül a Bilbao áll közel hozzám, ezt a dalt apukámmal írtuk. A klasszikus zenét is magaménak érzem, így ragaszkodtam hozzá, hogy egy Bach-csellószvitet is eljátsszak basszusgitáron.

Interjú

  1. Podcast a költségvetésről

    Óvatos optimizmussal született meg Székesfehérvár 2024-es költségvetésének tervezete, melyet február 15-én fogadott el a Közgyűlés. A város a válságkezelő esztendőket követően visszatérhet a normál működésre, a költségvetést átfogó jelleggel a stabilitás jellemzi.

    2024.02.17.
  2. Az alkotásban megtaláljuk önmagunkat

    „Szeretném élvezni a födi létet: inspirálni a diákokat, hogy a gyermekeink megtalálják a maguk útját, ezen őket szertettel kísérni és sokat alkotni.” Ezeket a célokat fogalmazta meg Schrenk Rita Anna művésztanár, festő Félúton című kiállítása kapcsán. 

    2024.01.14.
  3. Azt kell keresni, ami összeköt

    A közösségfejlesztésről és a városi életminőséget meghatározó széles társadalmi egyetértéssel megvalósuló iskolafelújítási, közlekedési, illetve zöld beruházások mellett arról is kérdeztük év végi beszélgetésünkkor Székesfehérvár polgármesterét Cser-Palkovics Andrást, hogy mik voltak a legemlékezetesebb találkozásai 2023-ban, de arra is kíváncsiak voltunk, hogy melyik volt a legfinomabb csokoládé, amit evett idén.

    2023.12.28.
  4. Tűzzománcba álmodott lelki útmutató

    12 fa és hozzá 12 bibliai idézet kíséri végig az új esztendő hónapjait abban a különleges naptárban, amely Szűcsné Novák Mária tűzzománc képeiből született. A 25 éve Székesfehérváron élő alkotó főiskolásként találkozott és köteleződött el életre szólóan e művészeti ággal, amelynek technikáját az alkotói folyamat alatt sajátította el, fejlesztette.

    2023.12.22.