A hónap beruházója díjat kapott a fehérvári Hydro Extrusion Hungary Kft.

A Díj a sikeres vállalkozásokért elismerést az elmúlt év novemberének és decemberének kiemelkedő vállalkozásai vehették át. A hónap beruházói a székesfehérvári Hydro Extrusion Hungary Kft. és az Edelmann Hungary Packaging Zrt. voltak.
2018.01.13. 09:36 |

Varga Mihály miniszter a rendezvényen kiemelte, 2018-ban egyre inkább felértékelődik a digitalizáció, a robottechnika, illetve az Ipar 4.0-hoz kapcsolódó fejlesztések, ezt a magyar cégeknek is szem előtt kell tartaniuk a világméretű gazdasági versenyben.

A Hydro Extrusion a világ egyik vezető autóipari beszállító vállalata. A cég hazai leányvállalata, a most díjazott 6,8 milliárd forintos beruházásával, új prés-gyártósort valósított meg székesfehérvári telephelyén. A beruházással a vállalat 120 új munkahelyet teremt. 

A hónap startup vállalatai címet a MagikMe Ltd. és az AXS Motionsystem Kft. nyerte el, mindkét vállalkozás az innovációnak köszönheti sikerét. Az AXS Motionsystem Kft. olyan innovációval jelentkezett, amely képes digitalizálni és ergonómiai szempontból elemezni az emberi mozgást. Az ötéves fejlesztői munkával létrehozott rendszer egyedülálló módon képes üzemi és ipari körülmények között pontos ergonómiai méréseket végezni. A vállalat 2014-ben alakult, az Audi Hungaria Motor Kft.-ben, amelynek győri üzemeiben már fél éve használják a rendszert.

Gazdaság

  1. Kreatív Építő Kezek a Jákyban – szakmai tudásukat fejleszthették a diákok

    2016 májusában hagyományteremtő szándékkal indította útjára a Jákyban a KÉK, azaz a Kreatív Építő Kezek néven futó versenyt.Az idei már a harmadik alkalommal került sor a vetélkedőre, ahol a tanulmányi versenyekkel ellentétben nem a lexikális tudás a lényeg.

    2018.05.26.
  2. Új, 16 millió eurós présgépet avatott a Hydro Székesfehérváron

    Még tavaly szeptemberében jelentette be a Hydro, akkori nevén még Sapa, hogy nagyszabású beruházást valósít meg, amelynek keretében egy új présgép telepítésére, épületbővítésre és megmunkáló kapacitás fejlesztésére kerül sor Székesfehérváron. Az új présüzem a legfejlettebb technológiát jelenti, és új fejezetet nyit a fehérvári cég eddigi magyarországi tevékenységének történetében.

    2018.05.17.
  3. Mintegy 35 milliárd forintnyi fejlesztés valósul meg Fejér megyében 2019 végéig

    Székesfehérvár, a Megyeháza Díszterme volt az első állomása csütörtökön annak az országos rendezvénysorozatnak, amely a TOP (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) projektjeinek eredményes megvalósítását segíti elő. „Helyi igényeken alapuló fejlesztésekről van szó, úgy mint felszíni csapadékvíz-elvezetés, utak, járdák, közterületek felújítása, épületenergetikai beruházások, óvoda, bölcsőde, egészségügyi alapellátás-fejlesztések” - emelte ki a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke.

    2018.05.17.
  4. Év Gyára címet kapott az Alba Regia Műszaki Kar stratégiai partnere

    Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának stratégiai partnere, Simon István lett a győztese a 3-10 milliárd forint közötti éves nettó árbevétel kategóriában az Év Gyára 2017 megmérettetésnek. Idén már harmadik alkalommal hirdette meg a GyártásTrend Magazin az Év Gyára versenyt, amelynek versenyidőszaka fél évet ölelt fel.

    2018.05.17.
  1. Több ezer álláslehetőséggel várta az érdeklődőket a III. FMH Állásbörze

    Harmadik alkalommal várta állásbörzére a munkaadókat és az álláskeresőket a Fejér Megyei Hírlap hétfőn, Székesfehérváron, az MKOSZ-csarnokban, ahol a magyar tulajdonú kis-, és középvállalatok, valamint a multinacionális nagyvállalatok képviselői ugyanúgy megtalálhatók voltak, mint a fegyveres erők szervei, akik határvadász toborzóval és életpályamodellel csábították az álláskeresőket.

    2018.04.16.
  2. Fehérváron nyitott csúcstechnológiájú haszongépjármű szervizt a Pappas Autó

    A hétvégén ünnepélyesen megnyitották a Pappas Auto Magyarország Kft. Fejér megyei Service-Centerét. Pais József ügyvezető igazgató kiemelte: “A székesfehérvári régió a Pappas Auto vállalati struktúrája tekintetében kulcsfontosságú. Székesfehérvár és környékének gazdasága dinamikusan fejlődik, közlekedési szempontból pedig a város a legjelentősebb útvonalak mentén fekszik."

    2018.04.15.
  3. A Rolls-Royce-nak és a Maseratinek is szállít a fehérvári vállalkozás

    Közép-Európa egyik legmodernebb galvanizáló üzemét adták át szerdán a Székesfehérváron működő GalvanPlastik Kft-nél. Az 1992-ben alakult és műanyag fröccsöntéssel, galvanizálással, valamint alkatrészek és szerszámok tervezésével foglalkozó családi vállalkozás a világban mindenhol ismert nagy autómárkák műszerfalaihoz gyárt speciális alkatrészeket, de háztartási gépekhez is készítenek galvanizált, az-az fémbevonattal ellátott műanyag alkatrészeket. 

    2018.04.04.
  4. Netről indítható fűtés a Széphő Zrt-nél – egyszerűbben jelezhetnek a közös képviselők

    Elindult a Széphő Zrt. internetes felületén keresztül az az igénybejelentő rendszer, amelyen keresztül a leállításra és elindításra vonatkozó kérést közvetíthetik a közös képviselők. A rendszerbe való belépést követően a képviselők csak a saját kezelésükben lévő épületet látják, így igényeiket is csak ezekre a házakra kezdeményezhetik.

    2018.03.30.

Hetedhét Játékfesztivál

Eseménynaptár

2018. Május
h
K
Sze
Cs
P
Szo
V
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Egy százalék

Webkamera


360 Fehérvár

Fehérvár Magazin

Nyitott tornatermek