-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
A Helyi Védelmi Bizottság határozata a Székely utcai ingatlanokra
A Székesfehérvári Járás Helyi Védelmi Bizottsága 2/2018. (IX. 04.) számú HVB határozatában a belvíz által veszélyeztetett Székely utcai zártkerti ingatlanokat érintő döntést hozott.
Az élet- és anyagi javak védelme érdekében a belvíz által veszélyeztetett Székely utcai lakóknak haladéktalanul el kell hagyniuk ingatlanjaikat.
A HVB felkérte az E-ON Zrt-t, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket. Az E-ON az érintett ingatlanoknál felülvizsgálja a hálózati vételi pontokat, csatlakozásokat és szükség esetén gondoskodik a leválasztásokról, ennek tényéről értesíti az érintett ingatlan tulajdonosát. A belvíz levonulását követően az áramszolgáltató a szolgáltatást a kikapcsolt fogyasztóknál haladéktalanul visszaállítja.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság közreműködik a lakosság tájékoztatásában és a vagyonbiztonság érdekében fokozott ellenőrzést biztosít a körzetben. A Rendőrség munkáját a Polgárőrség is támogatja. A Rendőrség közreműködésével azon Székely utcai lakók, akiknek erre szükségük van, elhelyezést kaphatnak a József Attila Kollégiumban és a Kríziskezelő Központban.