-
13. TESZ futás
Tizenharmadik alkalommal rendezi meg az Alba Regia Atlétikai Klub, a Depónia Nonprofit Kft-vel és az Önkormányzattal közösen a Tiszta, Egészséges Székesfehérvárért futóversenyt május 20-án, pünkösdhétfőn.
2024.05.19. -
Döntetlen a Sóstón
Mindent megtett a győzelemért a Vidi, hogy elérje az NB I dobogóját, de hiába szerzett két gólt is a csapat, a VAR - Szőts Gergely - mindkét gólt érvénytelenítette, így a tabella negyedik helyén végzett Fehérvár FC. Különösen a második gólnál tűnt úgy, hogy érvényes találattól fosztották meg a Vidit, letaszítva így a dobogóról. Fehérvár FC - Diósgyőr 0-0
2024.05.18. -
Jön a megyei kupadöntő
A Fejér Vármegyei Labdarúgó Szövetség immár másodszor rendezhet megyei kupadöntőt a Sóstói Stadionban. Az idei kiírásban a Sárbogárd és a Mór között dől el az elsőség sorsa.
2024.05.17. -
Ismét a pályán Kalmár
Ha minden jól alakul, a 2024/25-ös szezonban újra keretében láthatja Kalmár Zsoltot a Fehérvár FC svéd, lengyel trénere. A játékos mint mondja, nagyon jó ütemben halad a fél éve történt sérüléséből való felépülés.
2024.05.16.
Gerincgyógyászati fórumon és gyakorlati képzésen vettek részt fehérvári testnevelők
A keddi fórum nyitó előadását Dr. Somhegyi Annamária, az Országos Gerincgyógyászati Központ módszertani igazgatója tartotta, a gyakorlati oktatást gyógytornászok vezették.
Dr. Somhegyi Annamária hangsúlyozta, hogy a képzés résztvevői megismerték a gerincoszlop biomechanikailag helyes tartását és használatát, az izmok fejlesztését, erősítését, majd intenzív gyakorlati foglalkozás következett gyógytornászok vezetésével. A testnevelők egy segédanyagot is kaptak, melyet alkalmazni tudnak a mindennapi munkájuk során.
„A gyerekek gerincét károsíthatja a sok ülés, ezért a mindennapos testnevelés nagyszerű védelmet nyújt számukra. Ezen túlmenően szükség van preventív jellegű, speciális tartáskorrekciós gyakorlatokra, melyek oktatása elsősorban a testnevelő pedagógusok feladata.” - tette hozzá Dr. Somhegyi Annamária.
„A Székesfehérvári Tankerület, a Szakképző Centrum és az Önkormányzat összefogásával valósítottuk meg ezt a programot, külön öröm számomra, hogy a testnevelést oktató szaktanárok mellett alsós tanítók és kisgyerekekkel foglalkozó edzőket is részt vettek a képzésen." - emelte ki Östör Annamária, Székesfehérvár Önkormányzatának egészségügyi és sporttanácsnoka, aki hozzátette: „fontos, hogy a pedagógusok a mindennapos testnevelés során olyan módszereket alkalmazzanak, melyekkel a gyerekek tartása, gerince egészséges marad, és így tudják elkezdeni a felnőtt életüket.”