-
Nyitott szertárkapuk
Sokak számára ismerős rendezvény a Nyitott szertárkapuk programsorozat. A gyermeknaphoz kapcsolódó eseményt rendszerint országszerte nagy várakozás előzi meg. Idén május 26-án, azaz a hónap utolsó vasárnapján várják a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóságok azokat a családokat, amelyek szívesen barangolnának a tűzoltólaktanyák szertárkapuin belül.
2024.05.17. -
Apját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének próbaideje alatt bántalmazta apját.
2024.05.15. -
Rendőrkézen a dílerek
Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.
2024.05.10. -
Édesanyját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többször súlyosan bántalmazta az anyját.
2024.05.09.
A buszpályaudvaron ütött és lopott - letartóztatásban a fiatalkorú rabló
A rendelkezésre álló adatok szerint a fiatalkorú elkövető 2023. május 19-én az esti órákban társaival a székesfehérvári buszpályaudvaron megfenyegetett egy kiskorút annak érdekében, hogy tőle pénzt szerezzen. A sértett a fenyegetéstől megijedt, ezért a nála lévő bankkártyájával a bankautomatából 5.000,- Ft-ot felvett, amit a fiatalkorú gyanúsított eltett. Ezt követően a gyanúsított társai a közelben lévő büfében különböző élelmiszereket vettek magukhoz, amelyeket a sértettel fizettettek ki, majd az üzletből távozó sértettet ököllel arcon ütötték.
A fenti cselekmény csoportosan elkövetett rablás bűntettének a megállapítására alkalmas, melynek büntetési tétele öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés.
Figyelemmel az eljárás tárgyát képező cselekmény kiemelt tárgyi súlyára, a csoportos elkövetésre, illetve arra, hogy az elkövető társait a nyomozó hatóság még nem azonosította, így a bizonyítás érdekében is szükségesnek mutatkozott a 15 éves gyanúsítottal szemben a legsúlyosabb kényszerintézkedés indítványozása. A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyetértett és elrendelte a fiatalkorú letartóztatását, a bíróság döntése védelmi fellebbezés folytán nem végleges.