-
Felújították a hadisírokat
A Szentlélek katonatemetőben lévő magyar hadisírok felirata újult meg a Magyar Honvédség és a hagyományőrző civil szervezetek összefogásának köszönhetően. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda koordinálásával, a fehérvári helyőrségben szolgáló parancsnokságok önkéntes katonái, valamint az Árpádban és a Hunyadian tanuló kadétok a héten 345 egyéni sírtáblán festették újra a feliratokat.
2024.05.20. -
Elhunyt dr. Cseh József
Elhunyt Székesfehérvár Pro Civitate díjjal kitüntetett polgára, dr. Cseh József. A szülész-nőgyőgyász, onkológus főorvos több mint harminc évvel ezelőtt hozta létre az onkológiai fekvőbetegosztályt a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban.
2024.05.20. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17. -
A Vöröskereszt világnapját ünnepelték
Május 8-a a Vöröskereszt Világnapja, május 16-án pedig a Magyar Vöröskereszt megalakulását ünnepeljük. A Világnaphoz kapcsolódóan ünnepséget rendezett a Fejér Vármegyei Szervezet.
2024.05.17.
A Bory Jenő Általános Iskolában karácsonyoztak Fehérvár nyugdíjas pedagógusai
A PSZ Fejér Megyei Szervezete Nyugdíjas Tagozata csaknem ötven tagot számlál a jellemzően 60-70 év közötti korosztályból. A szépkorú óvónők, tanítók, tanárok és a szakképzésben részt vett pedagógusok nagyon aktív közösségi életet élnek, rendszeresen szerveznek kirándulásokat, kulturális és szórakoztató programokat, melyek közül kiemelkedik a több mint húsz éves múltra visszatekintő karácsonyi ünnepség.
Székesfehérvár Önkormányzata nevében Mészáros Attila alpolgármester kívánt áldott ünnepeket, és hangsúlyozta a közösségek összetartásának fontosságát.
Jámbor Ferencné, a PSZ Fejér Megyei Szervezete elnökének üdvözlő szavai után Zelenák Piroska Alíz, az Óvodai Tagozat titkára köszöntötte a résztvevőket. Mint mondta, minden ember életében meghatározó a pedagógusok odafigyelése, törődése és gondoskodása. A pedagógusok nemcsak karácsonykor, hanem az év minden napján a megértés és a szeretet szellemében élnek, mindig arra törekszenek, hogy ezeket az értékeket továbbadják a követező generációknak. Értékes munkájuk sosem merülhet feledésbe.
Székesfehérvár Önkormányzata nevében Mészáros Attila alpolgármester kívánt áldott, békés ünnepeket. Úgy fogalmazott: „Már ég az adventi koszorú első gyertyája, amely a hitet jelképezi. Nekünk, keresztényeknek Jézus megérkezését jelenti, és mutatja a hitet a közösség erejében is. Azt gondolom, hogy soha nem volt olyan nagy szükség a közösségekre, mint a túldigitalizált világunkban. Minden alkalmat meg kell ragadnunk és meg kell köszönnünk, amikor személyesen tudunk találkozni és beszélgetni. Kívánom, hogy minél több időt tudjanak szeretteik, rokonaik, barátaik körében tölteni.”
Az ünnepségen részt vett Farkas László területi önkormányzati képviselő és Sándorfi Gergely, az iskola igazgatója is.