-
Felújították a hadisírokat
A Szentlélek katonatemetőben lévő magyar hadisírok felirata újult meg a Magyar Honvédség és a hagyományőrző civil szervezetek összefogásának köszönhetően. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda koordinálásával, a fehérvári helyőrségben szolgáló parancsnokságok önkéntes katonái, valamint az Árpádban és a Hunyadian tanuló kadétok a héten 345 egyéni sírtáblán festették újra a feliratokat.
2024.05.20. -
Elhunyt dr. Cseh József
Elhunyt Székesfehérvár Pro Civitate díjjal kitüntetett polgára, dr. Cseh József. A szülész-nőgyőgyász, onkológus főorvos több mint harminc évvel ezelőtt hozta létre az onkológiai fekvőbetegosztályt a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban.
2024.05.20. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17. -
A Vöröskereszt világnapját ünnepelték
Május 8-a a Vöröskereszt Világnapja, május 16-án pedig a Magyar Vöröskereszt megalakulását ünnepeljük. A Világnaphoz kapcsolódóan ünnepséget rendezett a Fejér Vármegyei Szervezet.
2024.05.17.
A boldog gyermek a helyes nevelés bizonyítéka - színes diplomás pedagógusokat köszöntöttek
A 2021. évi emlékdiplomás pedagógusok névsorát ITT töltheti le!
Pedagógus Szakszervezet és Székesfehérvár Önkormányzata évek óta megemlékezik a város pedagógusairól. A hagyományok szerint minden év novemberében vehetik át „színes” diplomáikat azok az óvodapedagógusok, tanítók és tanárok, akik 50, 60, 65,70,75 éve fejezték be tanulmányaikat és kezdték el pályájukat. A járvány miatt az elmúlt két évben nem volt lehetőség a személyes találkozóra, így múlt héten a 2020-ban, ma pedig a 2021-ben évfordulós emlékdiplomásokat köszöntötték a Hiemer-ház báltermében.
A II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola diákjainak műsora előtt Káldi Csilla tanárnő mondott köszöntőt. A gyerekek felcsíki népdalcsokorral, Mácz István: Iskola című prózájával és széki táncokkal köszöntötték a szüleiket, nagyszüleiket egykor nevelő-oktató pedagógusokat. „Ünnepelni és köszönteni jöttünk ma. Ez az alkalom minden évben a találkozásokról, a beszélgetésekről és a köszönetről szól. Önök hosszú évtizedeken át nevelték, tanították gyermekeinket, unokáinkat. Azt, hogy jól tették a dolgukat, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a város büszke lehet intézményeire, kiemelten büszke pedagógusainak munkájára. Mindenkinek az életében van vagy annak olyan pedagógusok, akik meghatározóak voltak, akik odafigyeltek, meghallgattak, egy jól elhelyezett mondattal segítettek. Köszönettel és hálával tartozunk nevelő-oktató munkájukért.” – emelte ki dr. Cser-Palkovics András.
A köszöntőt követően a város polgármestere és a szakszervezet vezetője adta át az arany-, gyémánt- és vasokleveleket. Az ünnepség zárásaként Mészáros Attila alpolgármester mondott pohárköszöntőt.