-
Virágos Székesfehérvár 2024.
Több mint négyezren pályáztak sikeresen és vesznek részt a Virágos Székesfehérvárért programban. Idén is négy kategóriában indulhattak a fehérváriak, akik a virágcsomagok mellett esővízgyűjtőre, valamint komposztálóra is benyújthatták igényüket. A családi házak kertjeiben használt eszközöket követően, csütörtökön megkezdődött a virágcsomagok kiosztása az Oázis Kertészetben.
2024.05.16. -
Görög táncház szombaton
Görög táncházat rendeznek május 18-án, szombaton 15.00 órai kezdettel a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A programon a Sirtaki Tánccsoport oktatja a lépéseket, és fontos információ, hogy nem szükséges párban érkezni.
2024.05.16. -
A fehérvári fürdők titkai
Fürdőtől fürdőig címmel szervez újabb városismereti sétát Székesfehérvár Belvárosában a Tourinform Iroda. A május 18-án, szombaton 10 órakor induló programra előzetes regisztráció szükséges.
2024.05.16. -
50 év a Tóvárosban
90. születésnapját ünnepelte május 15-én, szerdán Sipos Imréné. A több mint 50 éve a Tóvárosban élő Margit nénit Mészáros Attila alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője köszöntötte a jeles alkalomból, majd barátai is felköszöntötték, akik 1972-ben vele együtt költöztek a házba.
2024.05.16.
A biztonságos nyári autózásról
Ahhoz, hogy biztonságosan közlekedhessünk, nemcsak a szabályok betartása fontos, bár az is elengedhetetlen, de arra is szükség van, hogy az autónk a lehető legjobb állapotban legyen. Az egyik lényeges kérdés a megfelelő abroncs megléte, a másik viszont, hogy olyan autóval induljunk útnak, ami jó műszaki állapotban van. Persze nem mindenki tudja ránézésre megmondani, vagy egy fura zajból megállapítani, hogy valami baj lesz, ezért nagyon fontos, hogy átnézessük az autónkat, legalább a nyaralások előtt.
Megfelelő gumikkal csökkenthető a balesetek veszélye
Kezdjük az abroncsok kérdésével, mert ez mindig felmerül, ha az autó nyári felkészítéséről, illetve a biztonságos nyári közlekedésről van szó. Manapság még mindig sokan gondolják úgy, hogy spórolni tudnak azzal, ha nyáron fennhagyják a téli gumit. Egyrészt ez egyáltalán nincs így, másrészt még rendkívül veszélyes is. Amellett, hogy nyáron a téli gumik nagyon kopnak, tehát hamarabb elhasználódnak, még a tapadásuk sem lesz megfelelő. Mivel csökken az abroncs tapadási képessége, így megnő a fékút és az autó is nehezebben lesz irányítható, ez pedig rendkívül veszélyes.
Bár az idei tavasz nagyon hűvös volt, júniusban már bőven megérett az idő arra, hogy az autókra felkerüljenek a nyári gumik. A nyári abroncsokat kifejezetten úgy fejlesztik ki, hogy egyrészt bírják a magas aszfalthőmérsékletet, másrészt nedves és száraz időben is megfelelő tapadást érjenek el. Ha viszonylag ritkán vezetünk nyáron, és nem tervezünk sok hosszú utazást, akkor az enyhe, kicsit hűvösebb nyarak, melyek az elmúlt években jellemezték hazánkat, lehetőséget adnak arra, hogy nyári gumi helyett négyévszakos gumit válasszunk. Ha nyári vagy négyévszakos gumi van fent az autónkon, akkor jóval kisebb eséllyel csúszik meg a kocsi nedves időben is, és könnyebben lesz fékezhető, mint téli abroncs esetében.
Nyáron sem elhanyagolható az autónk műszaki állapotának ellenőrzése
Az is lényeges, hogy legalább a nagy nyári kirándulások, utazások előtt átnézessük az autót, hogy megfelelő műszaki állapotban van-e. Hiszen milyen kellemetlen, ha pont útközben robban le az autó, és a strandra és látnivalókra szánt összeg az autószállítóra, illetve a szerelési költségekre megy el. Célszerű ellenőrizteti a folyadékszinteket (motorolaj, fékfolyadék, hűtőfolyadék stb.), de a fékek és a váltó állapotának vizsgálata is célszerű ilyenkor.