-
Élmény a boldog életért
A Gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos György László pénteken Székesfehérváron, az Alba Innovárban találkozott a Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskola tizenkét felső tagozatos diákjával, akik mentorok és tanárok kíséretében vettek részt pályaorientációs élményprogramon.
2024.05.10. -
Segítsünk, hogy segíthessenek!
Az év eddigi legnagyobb tartósélelmiszer-gyűjtését rendezi a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és hozzá csatlakozva több fehérvári civil szervezet, illetve intézmény – köztük a Kríziskezelő Központ. A felajánlásokat május 10-én, pénteken és 11-én, szombaton négy helyszínen várják Székesfehérváron.
2024.05.09. -
Több vonat a Balatonhoz
Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start. A június 21-ig tartó előszezonban már elindulnak a déli parton a kétóránként közlekedő Déli-Parti InterRégió vonatok a Déli pályaudvar és Fonyód, illetve Balatonszentgyörgy között.
2024.05.09. -
Történelemből érettségiznek
Középszinten három órán át, emelt szinten pedig négy órán keresztül írják a diákok a történelem érettségit szerdán. A középszintű töriérettségi első részében a rövid feladatok többek között a kereszténység elterjedésével, a barokk stílussal és az ipari forradalommal foglalkoznak, az esszé témái között az angol alkotmányos monarchia és a második világháború kirobbanása is szerepel.
2024.05.08.
A benzin 10, a gázolaj 3 forinttal lesz olcsóbb szerdától
Tíz forinttal csökken a benzin ára szerdán, a gázolaj három forinttal lesz olcsóbb. A piacon a nemzetközi jegyzésárak mérséklődésével magyarázzák a döntést.
A 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát 10 forinttal, a gázolajét 3 forinttal csökkenti szerdán a Mol - értesült a távirati iroda. A Mol a benzin árát egy hete csökkentette bruttó 3 forinttal, a gázolajét akkor 3 forinttal emelte.
Az e heti, szerdai árcsökkentést követően a kutaknál ismét 280 forint közelébe, illetve alá kerül az átlagos benzinár, de az egyes üzemanyagtöltő-állomások között 10-15 forintnál nagyobb különbséget is tapasztalhatnak az autósok.
A gázolaj átlagára a mostani csökkenéssel szintén 280 forint közelébe kerül, de nagykereskedelmi ára már valószínűleg magasabb lesz, mint a benziné.
Visszaesett az amerikai benzinkereslet
A piacon a nemzetközi jegyzésárak mérséklődésével magyarázzák az árváltozásokat: ezen belül azzal, hogy a turistaszezon végével jelentősen visszaesett az amerikai benzinkereslet, ami hat a nemzetközi tőzsdei jegyzésekre is. Eközben a mezőgazdasági betakarítási munkák miatt nő a gázolaj iránti igény.
Szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy augusztus 16. óta a dízelolaj nemzetközi tőzsdei jegyzésára folyamatosan meghaladja a benzinét. A hurrikánszezon miatt az amerikai benzinkészleteket már korábban feltöltötték, miközben a vártnál enyhébb lefolyású szélviharok nyomán nem nőtt a várt mértékben a benzin iránti kereslet.