-
Felújították a hadisírokat
A Szentlélek katonatemetőben lévő magyar hadisírok felirata újult meg a Magyar Honvédség és a hagyományőrző civil szervezetek összefogásának köszönhetően. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda koordinálásával, a fehérvári helyőrségben szolgáló parancsnokságok önkéntes katonái, valamint az Árpádban és a Hunyadian tanuló kadétok a héten 345 egyéni sírtáblán festették újra a feliratokat.
2024.05.20. -
Elhunyt dr. Cseh József
Elhunyt Székesfehérvár Pro Civitate díjjal kitüntetett polgára, dr. Cseh József. A szülész-nőgyőgyász, onkológus főorvos több mint harminc évvel ezelőtt hozta létre az onkológiai fekvőbetegosztályt a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban.
2024.05.20. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17. -
A Vöröskereszt világnapját ünnepelték
Május 8-a a Vöröskereszt Világnapja, május 16-án pedig a Magyar Vöröskereszt megalakulását ünnepeljük. A Világnaphoz kapcsolódóan ünnepséget rendezett a Fejér Vármegyei Szervezet.
2024.05.17.
A BCE sportpartnerei találkoztak az Arév csarnokban
Az országban egyedülálló a Budapesti Corvinus Egyetem Sportközgazdász nappali és duális formában működő mesterszaka, amely idén a harmadik évfolyamával indult el.
Olyan partnerekkel dolgoznak együtt, mint az Alba Regia Atlétikai Klub, az Alba Regia Sport Club, az Alba Volán Sportclub Öttusa Szakosztály, a Budapesti Honvéd Sportegyesület, az ETO Futball Sportszervező és Szolgáltató Kft. vagy a Fehérvár AV19 SC. Folyamatosan vonnak be hazai és külföldi szakembereket, vezetőket a gyakorlatorientált képzésbe, illetve külföldi tanulmányutakat szerveznek, például sportlétesítmények megtekintésére, a kapcsolatteremtés elősegítésére. Az Arév csarnokban a hagyományteremtő céllal megszervezett partnertalálkozó résztvevőit dr. András Krisztina szakfelelős köszöntötte.
Mészáros Attila alpolgármester a BCE, azon belül a sportközgazdász mesterképzés és a város együttműködésével kapcsolatban a büszkeségét fogalmazta meg: a Campus működése elismerés a városnak és a város iparának, a sportegyesületeinek és sportrendezvényeinek. Köszönetet mondott az egyesületek vezetőinek, akiknek nemcsak a kupákat, az arany érmeket, hanem a gyermekekkel való foglalkozást is köszönheti Székesfehérvár. A mesterszak létrejötte és sikeres működése pedig azért is fontos, mert a fővárosi egyetem fehérvári campusához kötődik, tette hozzá.
A sportot, az oktatást, a gazdasági életet is ötvöző új létesítményről, a sportkiválósági központról Balássi Imre, az Alba Regia SC és a Köfém SC elnöke beszélt: országosan egyedülálló innovációs parkot, tudásközpontot terveztek, amely a kézilabdának és a kosárlabdának lesz a központja. A létesítmény a BCE Székesfehérvári Campusának a déli területén kap helyet, egy sportcsarnok és egy kollégium alkotja – kapcsolódva a meglévő campus-épületekhez. Majd bemutatták a résztvevőknek a komplexum látványterveit is.
Dr. András Krisztina a három év eredményeiről elmondta, hogy a kezdettől jelentős érdeklődés mutatkozik a szak iránt: a szigorú felvételi követelmények pedig minőségi és gyakorlatorientált oktatást tesznek lehetővé a kis létszámú évfolyamoknak. A 13 szerződött duális partner Székesfehérváron és Budapesten kínál munkalehetőséget a szak hallgatóinak. A Sportgazdaságtani Kutatóközpontot (SGK) azért hozták létre 2002-ben, hogy a fejlesszék a sport szereplőinek gazdasági problémáival kapcsolatos megoldásait; az oktatás, a kutatás és az egyedi felkérésen alapuló szakértői munkák készítésében végeznek munkát. A jövővel kapcsolatos tervek közül a nemzetközi szakemberekkel való együttműködések megerősítését, a vezető- és a sportriporter képzésnek, ezenkívül a sportrendezvények biztonságával, valamint az adat- és videóelemzéssel kapcsolatos kurzusoknak az elindítását is megemlítette.
A rendezvényen Vörös Janka és Fövenyi Máté zenei betéttel működött közre.