79 helyen újulnak meg idén belső utak, járdák és parkolók Fehérváron

ÚT 2017-19 néven saját út-, járda- és parkoló-felújítási programot indított a Városgondnokság. Az 1,5 milliárd forint összértékű projektet a Rákóczi út 6. szám alatti társasháznál mutatták be, melynek környékén a munkaterület átadással megkezdődött a parkolók felújítása mintegy 2 ezer négyzetméteren.
2017.04.26. 16:47 |
79 helyen újulnak meg idén belső utak, járdák és parkolók Fehérváron

„Most már évek óta folyik a Saára Gyula városfejlesztési program, ami út, járda és parkoló építést, bővítést és felújítást jelent. Ezt most kiegészítette a város és a Városgondnokságon keresztül is létrehozott egy fejlesztési alapot, ez 2017- 2019-re mintegy 1,5 milliárd forintos összértéket jelent. A város önkormányzati forrásból valósítja meg ezeket a fejlesztéseket. Ebben az évben 660 millió forint munka kezdődik el és fejeződik be, várhatóan őszre. Nincs olyan városrész, ahol ne lenne valamilyen jellegű beruházás ennek keretében, hiszen 79 munkaterület átadására kerül sor a következő hetekben. Ez többféle közlekedési infrastruktúra-fejlesztést jelent a város különböző pontjain.” – mondta el az új program kapcsán Cser-Palkovics András polgármester.

Székesfehérvár polgármestere szólt arról is, hogy szeretnék folytatni a programot, amennyiben az önkormányzat bevételei lehetővé teszik, tovább emelnék a felújításokra fordítható összegeket. „A Rákóczi út 6. szám előtt a parkoló felújítása történik meg, de ahol lehet, bővítés is lesz annak érdekében, hogy meg tudjuk valósítani az ezer meghirdetett új parkolóhelyet néhány éven belül.” – tette hozzá Székesfehérvár polgármestere.

Bozai István városgondnok elmondta, a városban összesen 79 munkaterületen végeznek majd felújítást, elsősorban járdák, parkolók és lakótelepi belső utak újulnak meg. „Elsősorban arra a területre szántunk kapacitást, amelyek a nagy városi programokból kimaradnak.” – mondta el Bozai István, aki kiemelte, hogy a tervek szerint a Rákóczi úti parkoló felújításával két hét alatt végeznek majd.

Fekete Zoltán, a kivitelező ÚTÉPPARK Útépítő és Mélyépítő Kft. vállalkozásvezető mérnöke arról tájékoztatott, hogy csütörtökön elkezdődik a felújítás, melynek során lezárják szakaszosan zárják csak le a területet, felmarják a rossz minőségű, elöregedett aszfaltburkolatot, majd újraaszfaltozzák. A nyilvánvalóan zajterheléssel járó munkálatok maximum egy hónapig tartanak, hétköznapokon 7.00 és 16.30 között dolgoznak majd, hétvégére pedig nem terveznek munkavégzést.

A munkaterület átadáson részt vett Égi Tamás alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője, aki arról számolt be, hogy a Rákóczi út 6. szám alatti tömb mellett nemrég megújítottak egy kisebb teret is. A több tíz évvel ezelőtt épült lakótelepen elöregedtek a betonelemek, így a területek felújításra szorulnak. Mindez javítja a környezetet, különösen a füvesítésnek, növények ültetésének köszönhetően.

A Városgondnokság fontosnak tartja, hogy az új parkolóhelyeken kívül a meglévő parkolók állapotát is figyelemmel kísérje. Így az Út 2017-19 Program keretében több olyan parkoló is felújításra kerül, ahol bár a parkoló számot emelni nem tudják, de a burkolat felújítással a lakók és a városba látogatók komfortérzetét szeretnék növelni. A munkaterület átadásával megkezdődik a Rákóczi út 6. melletti parkoló felújítása, amely a társasház előtti és mögötti parkolók felújítását érinti közel 2000 m2-en.

Az idei évre tervezett beruházások nagy része 2017. szeptember 30-ig befejeződik, a Városgondnokság a lakosság türelmét és megértését kéri.

Városfejlesztés

  1. Tematikus tanösvény

    Hamarosan egy tematikus, geológiai tanösvényt alakítanak ki a Rác bányában, ami a Velencei-hegység legnyugatibb látható része. A terület geológiai érdekességei mellett a Rác bánya növény- és állatvilágát is bemutatják úgy, hogy a terüelt alkalmas lesz környezetismeret, természetismeret és földrajz órák megtartására is.

    2024.04.14.
  2. Esőkert a Török udvarban

    Már épül Székesfehérvár első esőkertje a Török udvarban, a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. támogatásával. A rossz minőségű, homogén fű helyére mintegy ezer tő, mutatós, évelő növényt telepítenek, melyeket a környező épületekről levezetett esővízzel öntöznek majd önfenntartó módon.

    2024.04.03.
  3. Új tornacsarnok a Ciszterben

    Éppen 108 esztendeje, Székesfehérváron született a legendás Kaszap István. Az évforduló alkalmából emléknapot rendeztek egykori iskolájában, a mai Ciszterci Szent István Gimnáziumban, és mostantól az ő nevét őrzi az intézmény új tornacsarnoka, melyet Spányi Antal megyés püspök áldott meg. Az emléknap programját ünnepi konferenciával és csarnokavató röplabdamérkőzésekkel folytatták.

    2024.03.25.
  4. Elkészült a felújítás

    A Városgondnokság és a Polgármesteri Hivatal szakemberei a terület önkormányzati képviselőjével közösen tartottak bejárást a Rózsa ligetben, ahol az új rózsatövek elültetésével befejeződött a parkfelújítás. Megújultak a pergolák, a sétányok, felújították a füvesítést, új fákat ültettek és mintegy hatezer új, a gombás betegségekkel szemben ellenálló rózsatövet ültettek el az ágyásokban.

    2024.03.22.