4 számban indul Karika Dublinban

Csütörtöktől vasárnapig Dublinban rendezik a rövidpályás úszó Eb-t. A székesfehérvári Delfin Lászlóvill SE két úszója Kerékjártó Tamás 4, míg Horváth Péter 2 számban áll rajthoz.

2003.12.10. 21:02 |

Csütörtöktől vasárnapig Dublinban rendezik a rövidpályás úszó Eb-t. A székesfehérvári Delfin Lászlóvill SE két úszója Kerékjártó Tamás 4, míg Horváth Péter 2 számban áll rajthoz.

Karika, azaz Kerékjártó Tamás a tavalyi ezüstérem után, idén is éremeséllyel indul 200 m vegyesen. A fő számám kívül még 200 gyorson és pillangón, illetve 400 vegyesen áll rajtkőre. Mind a négy szám más napon van, így a program nem ütközik, sőt mivel a két vegyes szám van az első két napon, így akár két éremmel a zsebében felszabadultan úszhat a többi távon. Kerékjártó azonban már az olimpiára is koncentrál. A fiatal úszónak szinte biztos, hogy 200 vegyesen megvan a kvótája, hiszen a MOB által kiírt szintidőt már teljesítette a nyáron. Akkor nem szerepelhet csak ebben a számban Athénban, ha két versenyző jövő májusig jobb időt úszik. Erre kevés az esély, hiszen ezen a távon Tamás a bajnoki címvédő.
Horváth Péter 50 és 100 háton bizonyíthat Dublinban. 

Sport

  1. Kategóriagyőztes lett Székesfehérvár

    Kategóriagyőzelemmel zárult Székesfehérvár számára a Kihívás Napja 2024-es programja. A város a 70 ezer fő feletti lélekszámú települések között végzett az első helyen, míg a Németh László Általános Iskola a tanintézmények versenyében lett dobogós. Köszönet minden, a közösségi sportolásba bekapcsolódott gyermeknek és felnőttnek!

    2024.05.30.
  2. Sporttudományok Fehérváron

    A háromnapos XXI. Országos Sporttudományi Kongresszus előtt írt alá együttműködési megállapodást az Óbudai Egyetem és a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem. A következő három napban a résztvevők 155 előadást hallhatnak a sporttudományok témájában. A rendezvényhez kapcsolódóan Székesfehérvárra érkezett az országjáró szűrőkamion is, ahol számos vizsgálatot és mérést elvégeztethettek az érdeklődők.

    2024.05.29.
  3. 70 éves az aranycsapat vb ezüstérme

    A legendás aranycsapat 1954-es világbajnoki ezüstérmének 70. évfordulója alkalmából előadást tartottak a TARSOLY Ifjúságért Egyesület közösségi terén. A vendégek megismerhették a svájci vb mérkőzéseit, az Aranycsapat világszóló sikereit és Puskás Ferenc pályafutását.

    2024.05.30.
  4. Sport és tudomány három napon át

    Országos Sporttudományi Kongresszusnak ad otthont Székesfehérvár. A háromnapos találkozón a hazai sport jövőjét meghatározó tudományos kérdéseket vitatják meg a területen dolgozó szakemberek.

    2024.05.29.