-
Parkőrök Fehérváron
A Városgondnokság tavasz eleje óta fokozatosan vezette be a köztisztasági tevékenységébe a parkőri szolgálatot. Több helyszínen: a Zichy ligetben, a Rózsaligetben, a Jávor Ottó téren, továbbá a Halesz parkban, valamint a Palotavárosi szabadidőparkban, váltott műszakban összesen hat ember dolgozik parkőrként.
2024.05.17. -
Segítség az induláshoz
A város Önkormányzata által indított gyermekvédelmi, gyermekjóléti és szociális program keretében bérlakással segítik a Városgondnokságnál dolgozó Fernandez-Radics Dávid életkezdését, aki 18 évesen a Befogadlak Baptista Gyermekotthonból költözik át a Mura utcai lakásba.
2024.05.17. -
Virágos Székesfehérvár 2024.
Több mint négyezren pályáztak sikeresen és vesznek részt a Virágos Székesfehérvárért programban. Idén is négy kategóriában indulhattak a fehérváriak, akik a virágcsomagok mellett esővízgyűjtőre, valamint komposztálóra is benyújthatták igényüket. A családi házak kertjeiben használt eszközöket követően, csütörtökön megkezdődött a virágcsomagok kiosztása az Oázis Kertészetben.
2024.05.16. -
Görög táncház szombaton
Görög táncházat rendeznek május 18-án, szombaton 15.00 órai kezdettel a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A programon a Sirtaki Tánccsoport oktatja a lépéseket, és fontos információ, hogy nem szükséges párban érkezni.
2024.05.16.
3D animáció és zenés mapping a Királyi Napok nyitányán - megmozdult a Járásbíróság épülete
A tízperces zenés mapping során – amelyben a valódi tér és a virtuális 3D animáció keveredett – megmozdultak, átrendeződtek a felületek, ennek köszönhetően a nézők lenyűgöző látvány részesei lehettek.
A vetítendő épületet, jelen esetben a Járásbíróság épületét lézerrel szkennelték, majd ez alapján 3D-s modellt hoztak létre, ennek segítségével készültek az animációk, melyeket nagy felbontású, nagy fényerejű projektorok vetítettek az épületre, a vetítést robotlámpák és stroboszkópok egészítették ki.
Az idei Királyi Napokra Bordos László Zsolt új animációt készített, a technika is változott, a fehérvári nézők világpremiert láthattak.
„Egy olyan rendszert fejlesztettünk ki a vetítésben közreműködő VisualPower és a fénytechnikát biztosító Colossal Rental szakembereivel, Sárkány Ferenccel és Bálint Gáborral, amely lehetővé tette a fények pontos megtervezését az animációval összhangban.” - emelte ki a műhelytitkokról az alkotó.
A további vetítések időpontjai:
augusztus 10-11., szombat-vasárnap 21.00, 21.30, 22.00 és 22.30 órakor