-
Parkőrök Fehérváron
A Városgondnokság tavasz eleje óta fokozatosan vezette be a köztisztasági tevékenységébe a parkőri szolgálatot. Több helyszínen: a Zichy ligetben, a Rózsaligetben, a Jávor Ottó téren, továbbá a Halesz parkban, valamint a Palotavárosi szabadidőparkban, váltott műszakban összesen hat ember dolgozik parkőrként.
2024.05.17. -
Segítség az induláshoz
A város Önkormányzata által indított gyermekvédelmi, gyermekjóléti és szociális program keretében bérlakással segítik a Városgondnokságnál dolgozó Fernandez-Radics Dávid életkezdését, aki 18 évesen a Befogadlak Baptista Gyermekotthonból költözik át a Mura utcai lakásba.
2024.05.17. -
Virágos Székesfehérvár 2024.
Több mint négyezren pályáztak sikeresen és vesznek részt a Virágos Székesfehérvárért programban. Idén is négy kategóriában indulhattak a fehérváriak, akik a virágcsomagok mellett esővízgyűjtőre, valamint komposztálóra is benyújthatták igényüket. A családi házak kertjeiben használt eszközöket követően, csütörtökön megkezdődött a virágcsomagok kiosztása az Oázis Kertészetben.
2024.05.16. -
Görög táncház szombaton
Görög táncházat rendeznek május 18-án, szombaton 15.00 órai kezdettel a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A programon a Sirtaki Tánccsoport oktatja a lépéseket, és fontos információ, hogy nem szükséges párban érkezni.
2024.05.16.
25 éves lett a FEZEN - a Nightwish és a Scooter is szerepel a jubileumi programban
Július 27 és 30 között külföldi kedvencekkel és a legnagyobb hazai sztárokkal találkozhatunk Székesfehérváron.
A legfontosabb az öröm, hogy itt lehetünk újra és FEZEN-ről beszélhetünk, hiszen sokminden hiányzott az elmúlt két évből, köztük a Fezen is - mondta Cser-Palkovics András polgármester.
"Idén a 25. Fezen valósulhat meg, amiért köszönet illeti Kovács Antalékat, mert ugyan sok támogató szükséges ahhoz, hogy egy ilyen fesztivál megvalósulhasson, de mindig kell, hogy legyen egy olyan mag, akik a szívüket-lelküket beleteszik a szervezésbe." - emelte ki Fehérvár polgármestere. Ebben az évben is fantasztikus születésnapi program vár mindenkit és ezért a szombati nap programja egy kicsit hosszabb lesz majd a szokásosnál. Mindezért megértést szeretnék kérni mindenkitől és kívánom, hogy minél többen jöjjenek el és érezzék jól magukat! Az amerikai foci pálya épsége miatt most sajnos nem a First Fielden lesz a kemping, hanem a Bregyóban, de bízom abban, hogy ez senkit nem gátol majd abban, hogy eljöjjön Fehérvárra és jól érezze magát. Óriási dolognak tartom, hogy a FEZEN megéri ezt a 25. születésnapot és remélem, hogy nem kell majd éveket kihagynia a rendezvénynek.
Idén egy "extra" nappal is készülnek a szervezők
A város hathatós támogatása és hozzáállása nélkül a FEZEN nem jutott volna el odáig, hogy négy napon keresztül 40-60 ezer ember jól érezze magát Székesfehérváron - hangsúlyozta Kovács Antalk a Fezen főszervezője. Sajnos az elmúlt két évet a világjárvány miatt kihagytuk, de idén 25 éves jubileumi programot hirdettünk. A FEZEN-re a 4+fél nap alatt közel száz koncert és egyéb produkció érkezik.
"Úgy gondolom, hogy ár-érték arányban a FEZEN még mindig az a fesztivál az országban, ahova leginkább megéri eljönni. Jövő héten már a színpadonkénti napi bontást is meg tudjuk már hirdetni és a pop, rock, metal vonal mellett az elektronikus műfajok és Európa egyik legnagyobb retro showja is megjelenik a fesztiválon." - mondta Kovács Antal.
"Készülünk sok meglepetéssel és egy kicsit hosszabb szombati nappal"
Idén is lesz kiemelt kedvezménnyel belépőjegy a környéken lakóknak, amit az érintett utcákban jövő héten szórólapozni is fogunk.
A FEZEN főszervezője hangsúlyozta, hogy akik a 2020 és 21-es bármilyen FEZEN bérletüket nem váltották vissza, azoknak készülnek egy bónusz nappal, amikor a fesztiválnak kedden csak a harmada üzemelmajd, de ezzel kifejezetten nekik szeretnénk köszönetet mondani, hogy bíztak a fesztiválban.
A FEZEN ideje alatt városgondnoksági segítséggel lehet majd kempingezni a Bregyóban, ahonnan ingyenes buszjáratok közlekednek majd a fesztivál helyszíne és a kemping között.