2-1-re kikapott Debrecenben a Videoton

 A címvédő Debrecen hazai környezetben 2-1-re legyőzte a Videoton együttesét a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának vasárnapi mérkőzésén. A találkozón mindkét csapat töménytelen mennyiségű ziccert hagyott ki, a hazaiak sajnos egyel kevesebbet. A vereség azt jelenti, hogy a Vidi 12 év után továbbra is nyeretlen Debrecenben, ugyanakkor öröm az ürömben, hogy José Gomes együttese megtartotta második helyét a tabellán.
2013.05.13. 06:10 |

A találkozón már rögtön a kezdés után látszott a feleken, hogy a győzelemért lépnek pályára a forduló egyik rangadóján. Aktívabb és veszélyesebb volt a Videoton, a fehérváriaknak jóval több helyzetük volt. A fehérvári nyomás a 29. percben érett góllá, Mitrovics adott zseniális labdát Kovácsnak a bal oldalon, a kapuhoz érve a magyar középpályás laposan lőtt, Verpecz kitolta a labdát, de pont Torghelle elé, aki négy méterről az üres kapuba bombázott. A Videoton öröme körülbelül 10 percig tartott, a félidő vége előtt egyenlített a Debrecen: Bernáth a félpályáról ívelt Pölöskey fejére, a center visszakészítette a labdát Bódinak, aki némi igazítás után középről ballal a bal alsóba gurított tizenhárom méterről. Az első félidőben látott egy-egy gól mellett még egy kihagyott debreceni büntető érdemel említést a jó iramú találkozón, így a felek döntetlennel mehettek neki a szünetnek.
 
A második félidőre látványos és közönségszórakoztató játékkal lepte meg szurkolóit a hazai gárda, a szünetet követő negyedórában a csereként beálló Kulcsár nagyszerű egyéni teljesítmény végén szerezte meg a Debrecen második gólját. Ezután kissé visszavett a tempóból a Loki, és taktikus játékkal őrizte előnyét. A Videoton erejéből csupán helyzetekre futotta, Juhász ismét felment csatárnak, ám ő sem tudott gólt szerezni, így nyert a helyzeteit pontosabban értékesítő Debrecen. A Vidi veresége ellenére megtartotta második helyét a tabellán, jobb gólaránya miatt előzi meg az MTK-t. A fehérváriak botlásának a győriek örültek a legjobban, ugyanis miután a forduló zárómérkőzésén legyőzték a Fradit, 30 év elteltével fennállásuk negyedik (1963, 1982, 1983) bajnoki címét nyerték meg.