195 országban lesz látható a Tour de Hongrie székesfehérvári befutója is

Az augusztus 14-én rajtoló Tour de Hongrie kerékpáros körverseny 195 országban lesz látható. A Tour De Hongrie kerékpárverseny látványos futama augusztus 16-án halad majd át Székesfehérváron. A versenyzők a második szakaszban két kört tesznek meg Fehérváron, a befutót követően a díjátadó ceremóniát a Zichy színpadon rendezik.
2018.08.06. 07:37 |
195 országban lesz látható a Tour de Hongrie székesfehérvári befutója is

A szervezők vasárnapi közleménye szerint ez az Amaury Sport Organisationnel folyó együttműködésnek köszönhető, amely a többi között a Tour de France-ot és a Dakar-ralit is rendezi.

"Ez a siker minden előzetes várakozásunkat túlszárnyalja" - idézte a kommüniké Eisenkrammer Károlyt. A Tour de Hongrie főszervezője hangsúlyozta: a magyar kormány kiemelt eseményként kezeli a viadalt, sportértéke mellett a turizmus fellendítésére gyakorolt hatása miatt is.

"Támogatóink két fontos elvárást fogalmaztak meg: az egyik az, hogy a Tour de Hongrie 2018-ban már első kategóriás versenyként szerepeljen a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség naptárában, így minden eddiginél erősebb mezőny érkezik Magyarországra, illetve az esemény bekerüljön az Eurosport programjába" - fejtette ki.

Az adás nemzetközi koprodukcióban készül magyar, spanyol, holland, francia és szlovén szakemberek segítségével, összesen csaknem százfős televíziós stáb dolgozik majd a versenyen.

A legnagyobb magyar kerékpárversenyről az M4Sport közvetít élőben, emellett az interneten, a mediaklikk.hu oldalán is élő képet láthatnak a nézők, s először lesz látható napi egyórás összefoglaló a viadalról az Eurosport2 csatornán.


A 2018-as Tour de Hongrie útvonala:
-----------------------------------
Prológ: egyéni időfutam, Siófok, 4 km, augusztus 14.
1. szakasz: Balatonalmádi-Keszthely, 160 km, augusztus 15.
2. szakasz: Velence-Székesfehérvár, 170 km, augusztus 16.
3. szakasz: Cegléd-Hajdúszoboszló, 210 km, augusztus 17.
4. szakasz: Karcag-Miskolc, 178 km, augusztus 18.
5. szakasz: Kazincbarcika-Kazincbarcika, 127 km, augusztus 19.