-
Kőbán Rita az MCC-ben!
Május 21-én kedden 17 órától a magyar sport olyan legendáival találkozhatunk az MCC székesfehérvári központjában, mint Kőbán Rita kétszeres olimpiai bajnok kajakozó és Jónyer István négyszeres világ és Európa-bajnok asztaliteniszező.
2024.05.17. -
Triatlon tábor
A Honvéd Szondi Sportegyesület Triatlon Szakosztálya ebben az esztendőben is meghirdeti nyári táborát. Az iskolás korú gyerekek két turnusban vehetnek részt a napközis táborban.
2024.05.17. -
Ismét a pályán Kalmár
Ha minden jól alakul, a 2024/25-ös szezonban újra keretében láthatja Kalmár Zsoltot a Fehérvár FC svéd, lengyel trénere. A játékos mint mondja, nagyon jó ütemben halad a fél éve történt sérüléséből való felépülés.
2024.05.16. -
Tisztesség, fegyelem, becsület
A székesfehérvári Senshi Karate-Do Egyesület szervezésében közel 200 versenyző részvételével rendezték meg a II. Senshi Kupát. A verseny több korosztályban, három páston zajlott az István Király Általános Iskolában.
2024.05.14.
13 év után ismét Magyar Kupát nyert az Alba Fehérvár
Tizenhárom év után ismét kupagyőztes a székesfehérvári kosárlabda csapat. Az Alba Fehérvár fantasztikus döntőben, elképesztő védekezéssel 74-54-re verte ellenfelét, a Szolnok Csapatát. A fehérváriak vaásrnap éjfél után érkeztek haza, a csapatot hatalmas tömeg fogadta a Városháztéren.
VIDEÓ a cikkben!
2013.04.01. 14:09 |